Karenin mosolya

Nemrég találkoztam Buddhával. Ahhoz képest jól indult a sztori, hogy megbeszéltük, van előző élet, én emlékszem is nehány dologra - igen, említettem már, hogy voltam férfi. De ettől még most sem értem jobban a férfiakat - de nem szaladok előre, ez egy következő poszt bölcs témája lesz.

Aztán kiderült, Buddha mégsem olyan isteni, mert csak magáról dumál, és egyáltalán nem érdekli a másik ember tapasztalata... vajon mindenki aki megvilágosodott(nak hiszi magát), ennyire elszáll? Mindenesetre félelmetes az a verbális önzőség és nárcizmus, amit jól ismerek innen-onnan, dehát Buddhától??

Végül Buddha búcsúzóul egy Led Zeppelin koncert dvd-t adott ajándékba. Lehet, hogy a zen és a rákkendroll mégsem áll távol egymástól! De most vajon ideértendő a szex & drugs is...?

Kedves Fiktív Olvasóim!
Megszokott tény, hogy hullámokban tör rám a grafománia, vagy feltűnési viszketegség, esetleg pótcselekvés, ki-ki válassza a neki tetszőt. De most, hogy jön a vizsgaidőszak, ezzel egyenes arányban a stressz és az időhiány, valamint mivel az összes létező sorozatot megnéztem, az Admirálisban és az Aknakeresőben nem tudok jobb időrekordot fölállítani, és az Msn-t is unom, ezekből nagyon erősen következik, hogy blogom újjáélet hamvaiból, és újabb főnix-születésnek lehettek tanúi, egészen addig a meghatározhatatlan időpontig, amíg újra el nem hal, bár talán nem hamvában, mert egy kis pogácsa mindig marad utána. Igaz száraz, kérges meg kemény is, de emészthető.
Na, ki érti? Kezeket fel! :)

Tehát. Újdonság, téma, kedv van, már csak türelem kell.

Úgy látszik, valakinek megtetszett legutóbbi hajnali kinyilatkoztatásom, mert egyszercsak a főoldalon köszönt vissza. hát teljesen meghatódtam ^^

De vajon ki az a Nagy Testvér, aki követi az összes friss posztot, és kiforrott esztétikai érzékével kiválasztja a  szerinte nyilvánosságra érdemeseket? Mert ha van ilyen munkakör, szívesen csinálnám!

Mindenesetre kösz, tesó! :) 

közeledik távolodik szabályoz szorít ellök ölel
egyet előre kettőt hátra hideg meleg hideg hideg
köszönjük szépen 

Zsenikém mostanában kiábrándul. Zsenikémet megértem, mert hasonló folyamatokon megyek keresztül, és a sötét napszemüveget szintén nem tudom levenni már egy ideje. Az a közhely sajnos igaznak bizonyul, hogy döntéseinken, bátorságunkon, a jó időben történő szemfülességen és a változtatásra való képességeinken múlik minden. Viszont az a nagy helyzet, hogy ez annyira rohadtul nehéz, hogy legtöbbször jól meg is torpanunk, majd körülményeket szidunk, aztán meg kiábrándulunk és kérgesedünk. 

De én nem vagyok hajlandó lefelé mosolygó szájjal és megkeseredettség-ráncokkal beleszokni a harmincas, negyvenes éveimbe, hogy aztán cinikus-sablonos üres tekintetű ötvenes legyek. majd pedig szigorú öreg néni, aki már az előző megállónál az ajtóban toporog a buszon, hogy az indulás első rángásaira pánikszerűen nyomja meg a leszállást jelző gombot. Nem vagyok hajlandó ezt az utat választani, még ha elkerülhetetlen is, hogy kicsit én is nyeljek a szennyezett levegőből.

Kamaszkorban van a párna telesírása, fiatal korban a bánatiszogatás, harmincasnak a dühöngés, attól fölfele pedig a magunkba fojtás. Asszem úgy döntöttem, ez mind legyen csak melléktermék, mert a legjobb gyógymód ha beszélhetek. Akarsz róla beszélni? 

Amikor az okos nő tűsarkút húz, megérti a világ dolgait.

Erre a csodás összefüggésre jöttem rá!

és akkor jön a fél ország által imádott idol, a 90 ezres esőshűvös kisváros megbolydul, szemük egyszerre fátyolosodik és vet szikrákat, és kicsiny alpokaljai állatkertem teljesen megőrül. még a törzshelyemen is telt ház volt, álértelmiségi, középkorú, önmagukat nagyon okosnak gondoló házaspárok ülnek ki a fonott székekbe álbarátaikkal, akik persze csak ilyenkor, meg a városi rendezvényeken, ródsókon, kézművesvásárokon tűnnek fel, ekkor viszont kötelező a bájcsevej. ilyen alkalmakkor aztán úgy megmutatják magukat, olyan fölényesek a pincérekkel, és olyan felsőbbrendűséggel rendelnek 2 deci szükrét, hogy az csak na! komolyan, szép a mi kis Fő terünk, de azért annyira nem volt kellemes csak 3 színben látni... hú, most politizáltam?

azért aggasztó ezt látni, és most nem is csak a lelkesedés adott színe miatt.

na hát ezt a feszültséget mindenképpen fel kell oldani!
ma kezembe került egy női magazin, amiket egyébként eléggé utálok, dehát a kávézóba is beszűrődő skandálást és nagymagyar éljenzést valamivel el kellett nyomni... nohát a szex rovat az mindig vicces! most például azt írták, hogy Ámerikában rájöttek arra, hogy mégis mi kell a nőknek! na, ez érdekel - gondoltam, úgyse tudom magamtól! a felismerést és annak tartalmait elnevezték sütiszexnek (az senkit se zavarjon, hogy az angol "cake" szó nem csak ezt jelenti...), aminek lényege, hogy a nő felismeri, mi a jó neki, nem fél szépnek gondolni magát, sőt még magához is nyúl néha, ami hihetetlen kapukat tár ki előtte és intim kapcsolatai előtt! azt is le bírták írni, hogy "az intim területek érintése meglepően kellemes érzést válthat ki"!!! - most higgyem is el??
Ezután néhány jótanács következik, amire, komolyan, soha nem gondoltam volna magamtól, és ami bizonyára fenekestül forgatja majd fel a szexuális életemet, ha netán ki MEREM próbálni!

... az én bajom, minek veszek kézbe ilyen újságokat!
de valamiért még ennél is jobban elgondolkodtat, hogy vajon megfér-e egymás mellett két ilyen téma egy bejegyzésen belül. talán ha a kedves házas- és egyéb párok otthon maradnának sütizni, nem kellene ilyen formában begyűjteniük a hiányzó ingeranyagot, adrenalisdózist és közösségi élményeket. csak egy javaslat...

ez meg a lenagyobb antifeminista szöveg, amit az utóbbi időben olvastam!!! mindenki szíves figyelmébe! :)

egyébként meg: azt tudom, hogy voltak előző életeim, elég nagy tapasztalatra tettem szert, kijelenthetem ezt egész bölcsen és nyugodtan (példának okáért férfi is voltam már), de ezt most nagyon benéztem. tudniillik egészen szar korba bírtam beleszületni, azonnal vissza akarok menni sok évtizeddel!! 

mert mondjuk ahol ez az egyébként csodás fenék szekszszimbólum tud lenni:

 

... no nekem ott  a helyem, abban a korban és kuttúrában!! 

(szegény Marilyn, mekkora húsos tehénnek lenne aposztrofálva mai, elkorcsosult világunkban! de én akkor is kötöm az ebet a farához!) 

miután hetek óta nem alszom az idegtől, amit a feltornyosuló iskolai feladatok és tanulnivalók okoznak, nagyon ügyesen ma sem csináltam semmit! azért azt hiszem, ehhez a szinthez már művészet kell. a feketeöves lustaságfokozat kötelező mellékhatása pedig: gyomorpanaszokat, hisztériát, depressziót és ráncokat okozó önsajnálat. gyönyörűség, tényleg!

még egy tanulság: az iskola elveszi az időt a jó dolgoktól!! de most komolyan, mindig akkor vannak a legjobb programok, akkor érnek rá a rég nem látott ismerősök, és akkor működik a legjobban a párkapcsolat, és lennétek együtt sülve-főve, amikor a legtöbb a tanulnivaló és legkevesebb az idő.

de az is lehet, hogy csak Giselle, a taposógépem hiányzik nagyon, és ettől vagyok dilis... 

meg van olyan is, hogy mennyire szólhatunk bele? a családom mennyire tartozik rám? a barátaimat mely határig oszthatom ki, ha én úgy gondolom, hogy hülyén csinálják? És milyen szépet koppan az ember lánya, amikor van egy régi barátnak hitt valaki, aki már nem fogadja el úgy a véleményem, mint annak előtte.

na meg itt van az örök témám, a fiú-lány barátság. azt hiszem, nagyon hiszek benne, ilyen formában: férfi és nő között lehet a legmélyebb barátság, de van egy elengedhetetlen feltétele: a szex! (vagy annak lehetősége)

ez most nem volt egészen komoly, de tény, hogy nehéz ezt tiszta fejjel működtetni. ami kár. viszont előrevetíti azt az okosságot, hogy úgy válasszak férjet, hogy az az ember egyben az egyik legjobb barátom is legyen! Tökjó, megfogadom, így fogok tenni, amint újra hinni kezdek a házasság intézményében!

a kedvenc exem szerint (értelmezés alább) mindenről lehet írni, még egy tégla társasház külső sarokéléről is... mondja mindezt cigarettázás közben, a Hármashatárt nézegetve, és érezzük mindketten azt a szétszakító szar érzést: hogy mennyire vagányul fiatalok vagyunk, előttünk az élet, mért ne tehetnénk, mondhatnánk bármit, meg azt a beszabályozó, agyonkorlátozó dobozt, amiben már kénytelenek vagyunk élni, ami a félelmeinket, szorongásainkat, gyávaságunkat táplálja. mindenki neurotikus, mindenki nyüglődik, hogy mit kezdjen magával, aztán meg büszkén-fájdalmasan szívjuk meg a cigarettát, hogy bizony ezt csak és kizárólag én érzem, senki nem értheti meg, milyen rossz nekem - éljenek a mai huszonévesek, a fiatal értelmiség! :)

igenis vállalom, lehet érte kiröhögni, de egzisztenciális válságban szenvedek akkoriiiis! (így hívják, amikor a fiatal felnőtt kilátástalannak érzi a jövőt minden tekintetben, miközben nincs is olyan szar dolga? - mert hogy már a tudásomban és a szavakban sem vagyok biztos...) 

de hogy ugye mindenről lehet írni. mit írjak? miért írjak, amikor vagy csak cinikus dolgokat tudok, vagy utálkozósat, ha meg vidámhepit írok, akkor megkapja a blog a nyáloscar-t.

leginkább most az foglalkoztat, hogy ha 10-20 éven belül kitör a harmadik világháború, akkor hova kéne lepattanni, vajon melyik hely lesz nyugis, ahová telepíthetem a családomat meg a baráti körömet is?! Közéletben jártasaktól kérem a választ!

A kedvenc exem (értsd: ex-szobatárs) azt mondta, hogy írjak má valamit. Úgyhogy írok. És ezzel a lendülettel le is nyúlom a témáját: speciel nekem nem tetszik az új, deszeretem Magyarországot, mert... -reklám. Már megint sablonokra, közhelyekre építünk, és tökmindegy, hogy ennek pozitív a kicsengése, a végén leütik az egészet azzal, hogy egy sörreklám lesz az egészből. meg úgy egyáltalán, reklám. Meg ha már mindenáron reklámozni kell, hogy milyen szipiszupi ez a hely, akkor mindenki el tudja dönteni magában, hogy ha szereti, akkor miért. na mindegy, lehet hogy csak én vagyok ilyen negatív, vagy én nem szeretem, ha ennyire direkten tolják az arcomba, hogy mit kell érezni, de akkor engesztelésnek itt van egy kis kompenzálás, from da riöl vörd:

ma hajnali 6kor indult a vonatom, elég messziről Budapestre, csodálatos, kora reggeli táj, teljesen szűz hó volt mindenhol, és nagyjából egész úton havazott is rendesen. Közben a kalauz és a rádió is figyelmeztetett, hogy várható a késés - én már eleve kalkuláltam úgy 1 óra csúszásszal, lévén rutinos vonatozó. Azonban ezen a csodás reggelen valamiért a MÁV is összeszedte magát, és amikor az egész ország megrekedt a hóban, az én vonatom biz 5 percnél többet nem késett!!

ilyen utazós sztorijaim vannak ma. szóval ahogy jövök haza a suliból, látom ám, hogy egy ismerős, de nem a szokott útvonalán közlekedő busz tűnik föl, hó, mondom ez engem hazavisz! jól fel is szállok, egyedüliként, és még a sofőr is furán néz rám, hogy hát tudom-e, milyen buszra szálltam? Kiderült, hogy nem egészen arra ment, amerre én gondoltam, viszont nagyon kedvesen elvitt a bácsi egy közlekedési csomóponthoz, még a garázsbamenetel előtt, és szépen udvariasan el is köszönt!

na engem ez dob fel, amikor hétköznap délután, teljesen semleges szituációkban cáfol rá Magyarország a saját fogyatékosségaiból kinőtt sztereotipiákra

Nem nagyon szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni, de erről még nekem is van véleményem.

Hétfői vonatbaleset és visszhangjai:
nem is gyf értehetetlen érzelgőssége a legmegdöbbentőbb számomra, hanem az egyik ismerősöm, aki szintén azon a vonaton utazott. Nem történt ugyan semmi baja, de miután kikászálódott a a vagonból, nem volt más dolga, így hát elkezdte fényképezni a tragédia jelenteit, a vonatot és a mentési akciót több szögből. Namost oké hogy nagy felhajtás meg minden, de valahogy a katasztrófaturizmus jelenségét nem bírom ép ésszel felfogni. Lehet, hogy a média gondoskodott róla, hogy annyira edzettek és közömbösek legyünk minden szörnyűség iránt, hogy már ha velünk történik valami, akkor is eszünkbe jut érdekesnek és szenzációnak látni a helyzetet. Nem akarom az egyébként kedves ismerősömet itt most nagyon lehordani, de sajnos ennek kapcsán eszembe jutott az is, amikor a cunami után pár nappal már turistabuszok érkeztek a letarolt partokra a "látványosság" megtekintésére.

Ilyenkor annyira ki tudok ábrándulni a kor emberéből. és nem kell ehhez politikusnak lenni.

ahogy ma megyek át a blahán a zebrán, jön szembe velem két srác, és az egyik rám köszön:

 Helló hús!

Ez most a testsúlyomra vonatkozik, vagy a "préda mivoltamra", vagy arra hogy piros a kabátom?
Egyre nehezebb dekódolni a férfiakat. Ide tartoznak pl a "dehogyis, nem mondom el neki", a "hogy vagy?", a "te a barátom vagy" és a "szeretlek" többértelmű kifejezések is. 

Lassan már csak azt hiszem el, hogy "te, iszunk egy sört?" 

 

Van alkalmam kb. ovis korom óta figyelni a különböző emberek tánckultúráját. Szerintem egy őrült zseni volt, aki először ritmusra lötyögött, valahol a barlangrajzok mellett… Szóval az a típus, aki „én soha nem vagyok hajlandó táncolni, még 10 sör után se”, vagy az „annyira profi vagyok, és annyira komolyan veszem magam, hogy csak versenykönyvvel közelíts, ha akarsz valamit” , hát lehet hogy elszalaszt valamit, de a legszebb dolog őket betörni. :) Aztán a „laza meg botlábú vagyok, de nagyon akarok csajozni” – na ők a legidegesítőbbek, mert semmit nem értenek ebből az egészből, viszont a seggemet megfogják. És ez csak három gyakori eset a végtelenből. De nincs jobb, mint ezekből olvasni, esetleg kicsit belepiszkálni, valami pluszt adni nekik abból, ami én vagyok a mozgásom által.

Imádom a táncot, mert kikapcsol vagy szorongást kelt, önbizalmat ad vagy ráébreszt, hogy még sokat kell tanulnom… de mindenképp valamit aktivizál. Viszont van egy különleges hatása, ami szerintem a legfontosabb: tanít a szerepekre. Minden egyes tánc a partnerrel maga az a mikrovilág, ahogy én viselkedem mint nő, ahogy én dominálok mint nő, és ahogy a férfi bánik velem. Ha lenne a tökéletes nőiségről ideálom (és van), akkor a rumbát választanám, ahol a nő hagyja hogy vezessék, kényeztessék vagy épp eltaszítsák, de rejtett szenvedélyével, erejével és egyediségével újra és újra eléri, hogy a férfi beleszeressen és magához akarja szorítani. Mindezt tudja a Nő, a latin ritmus játékosságával és a tangó nemességével. …Fiúk, tudjátok, hogy hogy kell bánni egy ilyen nővel? :)

Ha valaki Budapestiként Pécsen jár, ne lepődjön meg, ha ismerős arcokat lát. Tudniillik a fővárosi hajléktalanok/csövesek (nem ugyanaz!! - mint azt egy kedves hajléktalan színészkollégámtól megtudtam) között az a legújabb divathullám, hogy fogják magukat, és leutaznak a mediterrán városba, hogy ott szívjanak friss levegőt. Ha tehát péntek délután adtunk egy százast a Blahán a lábnélküli bácsinak, vagy egy érmét az Astorián az Úrjézusáldjamegönöket úrnak, és elutazván Pécsre szombat reggel ugyanőket találjuk a Király utcán a Színház téren, na az nem a féreglyukak vagy dimenziókapuk megnyílása miatt van. Végül is, néha mindenki vált munkahelyet…

Alpári blogpercek

 

(katt rá)

Nem szeretném videókkal teletűzdelni a blogot, de ez kihagyhatatlan, ugyanis Bobby (a McFerrin) zseniális. Küldeném mindenkinek, aki szereti, meg aki 2 perc 46 mp-ig szeretné felhőtlenül érezni magát!